Az öszvér és a szegény ember
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, kinek csak három pengője, és egy kis szamárkája vót. A 3 pengőn egy pörgeszőrű, hófehér báránykát vett. Mivel erőst jó szíve vót, és családja se vót, igen-igen megszerette őket. Csakhogy egy borús nap nagy perlekedésre lett figyelmes. A hang a mezőről jött, a legelőről. Az ember odamegyen, s hát látja, hogy a szamár, a drága jó szamár a báránykát döfködi erős fejével.
- Hijj, te! -kiált rá -hagyod békiben!
De a makrancos állat nem hagyta. Mit volt mit tenni, eladta az szamarát nehéz szívvel. Csak sírt, csak sírt egy álló napon keresztül nagy bujában, meg is őszült belé! A kupec, kinek az állatot adta, egy vándorcirkusz tagja vót, egy fösvény ember. Látta az öszvéren, hogy nem egy közönséges állat, szelíd volt, mint egy őzsuta. Kilépett hát a cirkuszból, és egész idejében a jószágot tanítgatta, s mire mindent tudott az okos állat, új társulatot alakított a kupec. Az ám! Csak hogy avval nemigen számolt, hogy a szamár lefialt. Hogy mérgelődött az ebugatta! Így csak nem tanítgathatta, ha két csecsszopó fi ott ugrabugrál! De hát, az szamár szerethető állat, csakhamar szivébe fogadta őket a kupec. Nemsokára megtartotta első előadását az ujjonnan alakult cirkusz. Mindenkinek tetszett a vörösbarna szamár a két csikajával. Meghallotta a dógot a szegényember, és, mitagadás, erősen hiányzott neki a barma, az állat. De mivel halotta, nem leszen több előadása a társulatnak ezen a vidéken, az ember felkereste a fösvény kupecet, hadd lássa mán még egyszer az jószágot, s fiait.
-Dehogy lássa- ijedt meg a kupec- még mit nem! Elfelejti itt nekem minden művészetét, mihejst magát megpillantja! Takarodjon, jó uram, ha meg nem sértem!
Nagy búban volt a gazda, de erőst jó ember vót, nem akarta hát látni az állatot. A fösvény embernek se esett meg rajta a szive, engedte hát Isten hírével.
Itt ért véget történetünk, jó éjszakát, Gyerekek! A tanulság az, hogy igaz, csak egy állat vót az öszvér, mégis nagy fájdalmat okozott az őt szeretőknek. Ne okozz szomorúságot szüleidnek, barátaidnak, nem tudhatod, milyen nagy bánat lehet másnak. Vége!